|  |  | 

Események Hírek

Beszámoló és egyebek az utolsó közösségi délutánról

img-responsive

Kedves Kollégák!
Az utolsó délután beszámolójával még adós vagyok. A 2017-es év egyik legjobb estje volt, bár mint kiderült, nem a legkedveltebb környék a 8 ker. ezen része és sokan ezért mondták le.
Szóval kezdődött kora délután, amikor a Sors-Társak Erzsikéje adott helyet a csapatunknak.

A közös főzést főleg Erzsike csinálta, mi adtuk a hozzávalót és addig is sokat beszélgettünk..

A közös éneklés inkább magánszámokban jelentkezett, a kottát elő sem vettük 😊
Néhány érdekes beszélgetés volt szakmai és szakmaközeli és személyes dolgokról, ezeket nehéz összefoglalni, hisz szabad folyása volt itt a gondolatoknak, beszámoltunk az elmúlt évről, meg nagyon sok egyéb mondanivalónk akadt, miközben a finom ételt kanalaztuk, amiért hála és köszönet elsősorban Erzsikének és mindenkinek, aki hozzájárult – süti, savanyúság, ital 😊

Négy óráig rengeteget beszélgettünk, és megérkezett a csontkovácsunk, Váradi Tamás, akit lélegzetvisszafojtva hallgattunk, megröptette Pityut, https://youtu.be/VoepIbxSFJ4 

többünket bevont az előadásába, nekem nagyon fontos volt, hogy megosztotta velünk a módszerét, gondolatvilágát.

Saját magam tanúsítom igazát, mert egy testedzés térdsérültjeként részleges keresztszalag-szakadás és porcelváltozás után nagyon nehezen mozogtam és térdrehabilitáció gyanánt a műtét be volt ütemezve.
Közben egy csontkovács kezelésbe vette sokat megélt testem és a térdem is ellátta. Észre sem vettem és elkezdtem nem sántítani, a fájdalom megszűnt. Amikor már mehettem volna műtétre, rájöttem, hogy semmi értelme, hisz rendben vagyok.
Ajánlom mindenkinek, mielőtt gerincműtétre, vagy egyéb mozgásszervi műtétre jelentkezik, menjen el egy csontkovácshoz, akiről van referencia, mivel itt is, mint nálunk is – sok a kontár.

Az én csontkovácsom a „Lovasíjász” Kassai öccse, Kaposváron dolgozik: 0620442 7656

A pesti mester:
Váradi Tamás, aki tanítja a csontkovácsokat és aki eljött hozzánk:
Tel: +36 20 496 6827
Cím: Budapest, XIV. Hermina út 10. fszt.2. E-mail: varaditamas322@gmail.com
dr Szabó György (ki nem állhatja, ha Gyuri bácsizom) hozott egy ifjú kollégát, aki ingatlan szakjogász, nagyon belemélyedtünk a polémiákba, de mint mindig, rövid volt az idő és mire kölcsönösen ráébresztettük egymást a valóságra, már indulniuk is kellett.
Egész napot kívánna a vele való beszélgetés a tengerentúli ingatlanpiacról.
Őt itt lehet elérni: dr. Szabó György ügyvéd
Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda
1054 Budapest, Alkotmány u. 23.
Mobil: 06-20-239-7423
Fax: 06-1-302-0986

a kollégája: dr Koppány Attila, ingatlanforgalmi szakjogász
30 612 1454, 2120 Dunakeszi, Radnóti Miklós u. 10
dr.koppany.attila@gmail.com

És az est másik fénypontja Szegedy Péter kiváló ingatlanszakmai oktatónk és kollégánk előadása, melyet mindannyian örömmel hallgattunk.
Komoly érveket hozott fel a névjegykártya átadása fontosságáról, a szinte primitív meggyőzési technikák alkalmazásáról életszerű példákkal igazolva.
Nagyon tetszett a fenyőárus eladási technikája: itt van ez a kis fenyő, sajnos odafújta a szél a kerítéshez és egy kis árva őzike megrágta az ágait, szinte féláron odaadom, de csak azért ajánlom, mert látom, hogy megértő emberekhez szólok.
Miközben csomagolták a fenyőt, már a következő vevőnek mesélte az eladó: volt itt kívül egy kis árva őz, odafújta a szél a karácsonyfát a kerítéshez….
A névjegykártya átadása is fontos egy üzletinek induló találkozásnál, megbeszéltük a kinézetét, átadás módját, idejét, fontos, hogy aki kapja, valahogy emlékezzen rád tartósan.
Szegedy Péter elérhetőségei, ha nem kaptál névjegykártyát😊
szakmai igazgató
+36706103922
peter.szegedy@lidohome.hu
www.lidohome.hu

Ott nem mondtam el, de érdekes saját történet, hogy valakivel találkoztam egy parkolóban és nem volt nálam névjegykártya, de fontosnak tartottam, hogy emlékezzen rám. Beszaladtam a 10 méterre lévő lottózóba és vettem egy szelvényt, ráírtam a nevem és elérhetőségem és odaadtam, azóta is emlegeti 😊
Bár nem nyert semmit, de adtam valamit, ami nem az enyém, de mégis általunk jutott a lottónyeremény közelébe.
Azóta többször alkalmaztam, feleségem ideges, ne add oda, mi van, ha nyer vele??? Nem sajnálom, így biztos emlékezni fog rám..
Szegedy Péter mindenkinek belopta a szívébe magát, legközelebbi oktatásunkra hívjuk ezerrel. Köszönjük, Peti!

A délután szépen eltelt, jó volt a kollégákkal egy fél napot beszélgetni, énekelni, tanulni, csiszolódni.
Köszönjük mindazoknak, akik támogatták a Szentestét ne töltsd egyedül Sors-társak rendezvényt, ahol nyugdíjas művészek, önkéntesek szerveztek egy közösségi estet. Mennyivel könnyebb társaságban, emberek között lenni egy ilyen meghitt alkalommal, kicsit családban érezni magukat, felvéve a legszebb ruhát…
Ezzel le is zárult a 2017-es év összes rendezvénye, remélem jól teltek a karácsonyi napok, mindenki hízott pár kilót és most a nagy fogadalmak idején sikeres év elé nézünk.
Köszönjük, hogy velünk voltatok!

Boldog Újévet mindenkinek!!!

 

beszamolo-es-egyebek-az-utolso-kozossegi-delutanrol

ABOUT THE AUTHOR

Minden vélemény számít!